Én tényleg hiszek a csodákban (és persze sok minden másban). Tudom, hogy kicsit szentimentálisan hangzik, de hiszek. Persze van mire alapoznom hit téren, mert rendre beigazolódik, hogy hinni kell és muszáj.
A minap forralt boroztunk -így a hideg beálltával- szívszerelmemmel. Kell ez néha a szívnek és léleknek, no meg az érzékeinknek is. Már az illata is ínycsiklandó, hát még az íze... Nyamm.
A mi fészkünkről tudni kell a történet teljessége szempontjából, hogy ugyan van nagy tér, meg nyitott légtér, de a műhelyem a legmesszebbi pont a konyhától. Ettől függetlenül -ugyanis hiszem, hogy a szagelszívó a leghaszontalanabb találmány a földön, tehát nekünk nincs is- a szagok és illatok hozzám is betalálnak.
Így volt ez a forralt borral is, hittem én (mert hinni kell). És így volt ez másnap is, meg harmadnap is. Ez már kicsit gyanús volt, mert azért mégis három nap... Még egy egészséges pörkölt szag is elillan ennyi idő alatt. Végül csak nem hagyott nyugodni a dolog és elkezdtem keresni a "felelőst". Esetleg én hagytam néhány kortyot és nem erjedni kezdett, hanem még mindig illatozik? Ez nálunk egyáltalán nem elképzelhetetlen, de nem. Nem én voltam az oka. Hosszas töprengés után rájöttem, minek van még mindig és persze azóta is eszméletlen forralt bor illata a műhelyemben és csak és kizárólag ott.
ŐŐŐ a felelős:
Az én tavaly kapott orchideám forralt bor illatú!!! És a képről ugyan nem jön annyira át, de a színe teljesen olyan mint a fal.
Picit talán látszik, hogy több színből áll a szoba, így a virág is felvette ezeket :o).
És a slusszpoén, hogy virág nélkül érkezett hozzánk Ő, illetve nagyon a virágzás végén, amiből már nem lehetett megállapítani, hogy milyen is lesz, ha esetleg újból virítani akart. És akart!!! Nekem!!! Forralt bor illatút. Így, ebben a téli időszakban mindig ünnepi illat van a kuckómban :o).
Ugye, hogy vannak csodák?
